Privatizálják az egészségügyet?
Kemény csaták dúlnak a román parlamentben
Lemondott kedden a román egészségügyi minisztérium egyik államtitkára, mert nem értett egyet azzal, hogy a romániai sürgősségi mentőszolgálat feladatait magáncégek is elláthassák.
2012.01.10 19:59MTIRomániában erőteljes visszhangot váltott ki, hogy lemondott Raed Arafat államtitkár, ő ugyanis nem politikus, hanem egy szíriai származású, román állampolgárságú orvos, aki meglehetősen nagy köztiszteletnek örvend Romániában amiatt, hogy rendszerváltás után ő építette ki a hatékony sürgősségi mentőszolgálatot, amely nemzetközileg is elismert.
Arafat doktor bosszúságát a román egészségügy reformjáról szóló törvénytervezet váltotta ki, amely egyebek között a mentőszolgálat privatizálását is előírja. A tervezet szerint magáncégek által működtetett mentőszolgálatok is beléphetnek a piacra. Az így kialakult verseny a szolgáltatás minőségének javításához vezet - állítják a törvény megalkotói. A jogszabályt a román elnöki hivatal keretében működő egészségügyi szakbizottság dolgozta ki.
Az egészségügyi minisztériumban a törvény egyik legnagyobb bírálója Arafat volt, aki szerint a privatizáció tönkreteszi a jelenleg jól működő sürgősségi ellátási rendszert. Az államtitkár Traian Basescu román államfővel keveredett éles szóváltásba egy televíziós műsorban, és ezt követően nyújtotta be lemondását. Basescu a teljes román egészségügy privatizálásának híve.
A lemondott államtitkár szerint a rendőrség, a tűzoltóság és a mentősök összehangolt sürgősségi ellátási rendszerének a működtetésére kevesebb pénz jut majd az új szolgáltatók megjelenésével, amit a betegeknek kell megszenvedniük. Arafat szerint a magánmentők csak azokhoz az esetekhez fognak kiszállni, ahol biztosan számíthatnak elszállítható betegre, ugyanis a mentőszolgálatok az ellátott betegek száma alapján kapnak majd finanszírozást.
A társadalmi vita alatt lévő egészségügyi kerettörvény radikálisan megváltoztatná a jelenlegi rendszer működését, hiszen az egészségügyi biztosítás piacát is magánosítaná. Így a jelenlegi országos biztosítási pénztár helyét nyolc regionális magánbiztosító venné át. A tervezet lehetőséget teremt arra is, hogy a jelenleg állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő kórházakat egyesületek vagy alapítványok vegyék át, ha az állam vagy az önkormányzat ezt célszerűnek tartja.
A román kormánykoalícióban sem alakult ki még egységes álláspont az új törvénytervezetről. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) január végéig alakítja ki testületi álláspontját erről a kérdésről, hiszen a szövetség szerint a tervezet eredeti formájában számos olyan kérdést vet fel, amelyek tisztázásra szorulnak. Az RMDSZ azt akarja, hogy a magánvállalatok által működtetett egészségügyet hatékonyan ellenőrizhesse az állam, és közbeléphessen, ha a betegek érdekei sérülnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06