Szinte sugárzik

A kormány atomtemetőt, az önkormányzat atommentes Fukusimát akar

Ideiglenes atomhulladék-tároló létesítésére kérte fel a japán kormány Fukusima prefektúra kormányzóját szerdán. Ezzel szemben a fukusimai vezetők szintén szerdán nyilvánosságra hozott újjáépítési tervükben atommentes jövőt szánnak a prefektúrának.

2011.12.28 13:02MTI

Hoszono Gosi japán környezetvédelmi miniszter Szato Juhei fukusimai kormányzóval folytatott tárgyalása során ismertette tervét, amely szerint a megsérült fukusimai erőmű közelében található, súlyosan szennyezett területeken egy átmeneti atomtemetőt hoznának létre a márciusi atombaleset következtében keletkezett nukleáris hulladék tárolására.

Hoszono elmondása szerint nem kivitelezhető azon területek fertőtlenítése, ahol az évi várható sugárdózis értéke meghaladja a 100 millisievertet, így ezeket a nagyrészt a Fukusima-1 erőmű közvetlen közelében található földeket az állam felvásárlás vagy hosszú távú kölcsönbevétel útján átvenné, és a hulladék tárolására használná fel. Szato szerint a terv nagyon komoly következményekkel járna az érintet települések számára, hozzátéve, hogy a prefektúra kormányzata az érintett községekre bízza a döntést. Vatanabe Tosicuna, az egyik érintett város, Okuma polgármestere úgy nyilatkozott, hogy "a nagy kihívás előtt álló" település vezetése "gondosan mérlegeli" a felkérést.

A kormány 2013 márciusáig tervez határozni az atomtemető helyéről, ahol 2015 januárjától tárolnák a nukleáris hulladékot. Ezzel egy időben a fukusimai kormányzat újjáépítési tervében a prefektúrában található tíz atomreaktor felszámolását helyezte kilátásba.

A terv a márciusban balesetet szenvedett, már korábban lebontásra ítélt Fukusima-1 erőmű mellett a földrengést és cunamit komolyabb károk nélkül átvészelő, négy reaktorral rendelkező Fukusima-2 létesítmény leállítását is magában foglalja.

A prefektúra tervében a terület fertőtlenítése mellett a megújuló energiaforrások felhasználásának jelentős növelése és sugárzással kapcsolatos betegségeket kúráló gyógyszerek kutatásának ösztönzése is szerepel.

Szato azt reméli, hogy a terv, amelyet "az újjáépítés iránytűjének" nevezett, a prefektúra fejlődésének biztosítása által a márciusi katasztrófákat követően elmenekült fiatalokat is képes lesz majd visszavonzani Fukusimába.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.