Megpróbálta felgyújtani magát

Ismét égett egy szerzetes Tibetért

Egy "szerzetesi ruhába öltözött" férfi megpróbálta felgyújtani magát az utcán a Szecsuan tartományi Aba megyében - tájékoztattak a helyi hatóságok.

2011.10.04 16:23MTI

A hétfői önégetési kísérletről a londoni székhelyű Free Tibet szervezet közlése alapján a nyugati hírügynökségek egy 17-18 év körüli szerzetes tiltakozó akciójaként számolnak be.

Hozzáteszik: a túlnyomórészt tibetiek lakta Aba megyében az idén ez volt az ötödik figyelemfelhívó önégetés. A kínai Hszinhua hírügynökség kedden arról tudósított, hogy a rendőrök gyorsan eloltották a "szerzetesi ruhába öltözött férfin" a tüzet, aki a lábán enyhe égési sérülést szenvedett.

A rendőrség szerint egyelőre nem állítható bizonyossággal, hogy a férfi tibeti szerzetes lenne. Az önégetési kísérletet elkövető indítékainak kiderítésére a rendőrség nyomozást kezdett. Alig több mint egy hete két tibeti szerzetes próbálta felgyújtani magát ugyancsak Aba megyében - adta hírül akkor a kínai média. Végül ők is kisebb égési sérülésekkel kerültek kórházba.

Az öngyilkossági kísérlet okáról, további részleteiről azóta sem közöltek részleteket.

2008-ban Aba megyében is tibetiek százai mentek az utcára a súlyos károkkal járó és a hivatalos pekingi források szerint 13 kínai halálával végződő lhászai zavargások után (amelyekről emigrációban élő tibeti vezetők azt közölték, hogy a kínai hatóságok több mint 150 embert öltek meg). Aba megyében a függetlenséget követelő, tibeti zászlókat lengető szerzetesek és civilek megtámadták a rendőrséget, s két rendőrőrsöt, kéttucatnyi üzletet és több mint 80 autót felgyújtottak. Aba megyében körülbelül 65 ezer ember él, közel kilencven százalékuk tibeti nemzetségű. A terület Szecsuan tartomány északnyugati részén helyezkedik el, 200 kilométerre a tartományi székhelytől, Csengtutól (Chengdu).

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.