A német kancellár nemet mond
Angela Merkel: Egy bojkott nem segítene a tibetieken!
Ellenzi a pekingi nyári olimpiai játékok bojkottját a német kancellár - Ezzel kapcsolatos álláspontját Angela Merkel egy vasárnapi lapinterjúban fejtette ki, hangsúlyozva, hogy az esetleges bojkott nem segítene a tibetieken.
2008.04.13 15:20MTIEllenzi a pekingi nyári olimpiai játékok bojkottját a német kancellár. Ezzel kapcsolatos álláspontját Angela Merkel egy vasárnapi lapinterjúban fejtette ki, hangsúlyozva, hogy az esetleges bojkott nem segítene a tibetieken.
A kancellár emlékeztetett arra, hogy az 1980-as moszkvai olimpia bojkottja sem hozott semmifajta eredményt azon kívül, hogy az 1984-es Los-Angeles-i játékok ellenbojkottjához vezetett. Az olimpiai játékok sokkal inkább arra nyújtanak lehetőséget, hogy tárgyalásokat folytassunk a kínai felelősökkel - jelentette ki Merkel, s reményét fejezte ki, hogy a nyári olimpia egyben a párbeszéd olimpiája is lesz.
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című lapnak nyilatkozva a kancellár utalt arra, hogy a német-kínai tárgyalások jelenleg több szinten is folynak. Egyik fő céljuk a kínai kormány és a dalai láma közötti közvetlen párbeszéd előmozdítása - tette hozzá. Angela Merkel ugyanakkor nyomatékosan utalt arra, hogy a maga részéről ismét találkozni kíván Tibet szellemi vezetőjével.
A kancellár tavaly szeptemberben a német fővárosban fogadta a dalai lámát, ami a német-kínai kapcsolatokban jelentős feszültséghez vezetett. Berlini megfigyelők a feszültség újbóli kiéleződését jósolják annak nyomán, hogy a dalai láma májusban ismét Németországba érkezik. Mivel a kancellár a vizit tervezett időpontjában külföldön tartózkodik, hivatalos közlés szerint - helyette - Norbert Lammert parlamenti elnök fogadja.
Ez ellen - mint a Der Spiegel legfrissebb számában írta - Peking már előzetesen tiltakozott, a Bundestag elnöke azonban rendkívül határozott hangú levélben visszautasította a tiltakozást. A német konzervatív politikus egyidejűleg aggodalmát fejezte ki "a tibeti és Kína más részein kialakult helyzet miatt".
Merkel a maga részéről azt hangoztatta: a dalai láma fogadása és a Kínával kapcsolatos politika két különböző dolog. Mindkettő szerves részét jelenti az emberi jogok betartatásával kapcsolatos német politikának. Hozzátette: mivel a májusi látogatás idején az EU és a latin-amerikai országok csúcstalálkozóján vesz részt, ez után tervez találkozót Tibet szellemi vezetőjével.
Kapcsolódó írások:
- Peking visszautasította a Tibettel kapcsolatos amerikai kongresszusi határozatot
- San Francisco is Tibet mellett - reszkess, olimpiai láng?
- A ló és annak túlsó oldala: zárják ki a Tibet miatt tiltakozókat!
- Ismét tüntettek Tibetben
- Százharminc halálos áldozata volt a tibeti tüntetések elfojtásának
- Angela Merkel környezetbarát számítástechnikát akar
- Pártján belül bírálják Merkelt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
- 9:25 Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
- 8:24 Óvadék ellenében megszüntetik az 'antifa-ügy' olasz vádlottjának letartóztatását
- 8:24 Lapértesülések szerint Fico még mindig élet-halál között lebeg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06