"Kicsit zavaros és semmitmondó"
Tömegsírok Tripoliban: összégett hullák a kínzókamra mellett
A helyiek szerint több tömegsírt rejthet annak a titkos börtönnek az udvara, ahol szombaton 50 összeégett holttestet találtak Tripoliban.
2011.08.28 16:26MTIAz MTI Hírcentrum munkatársai - al Ghaoui Hesna szerkesztő-riporter, Rácz László operatőr és Nyulas Szabolcs újságíró - vasárnap felkeresték azt az épületet, ahol az előző nap a testeket megtalálták. A vaslemezekből és betontéglákból álló épület udvarán munkagépek sorakoztak egy körülbelül 3 méter mély és 10 méter hosszú gödör mellett; az egyik helyi férfi azt közölte, hogy a gödröt az áldozatoknak szánták a gyilkosok.
Az udvar nagyobb részét vörös és süppedős, míg más részeit sárga és keményre döngölt homok fedi. Hamarosan elkezdik felásni a börtön előtti területet, mert azt sejtik, hogy még rengeteg holttestet rejthet a homok - tette hozzá a neve elhallgatását kérő férfi. Az épületben még mindig ott vannak a meggyilkolt emberek maradványai; a tűz elemésztette a testeket, így már csak csontok maradtak a fogva tartottakból. A helyszínen jelen volt az egyik túlélő, aki azt mondta, hogy akkor sikerült megszöknie, mikor végeztek rabtársaival.
A szintén a neve elhallgatását kérő férfi azt közölte: összesen 145 embert tartottak fogva az épületben, s akkor kezdődött a rabok legyilkolása, amikor az egyik őr nyitva találta a börtönként működő építményt. Ekkor a többi őr tüzet nyitott az ajtóból a bent lévőkre, de később - valószínűleg, mert kifogytak a lőszerből - magukra hagyták a halottnak vélt rabokat. A férfinak és sok társának ekkor sikerült megszöknie. Az őrök, amikor visszatértek, vélhetően benzinnel locsolták le a testeket és kézigránátot dobtak rájuk.
A beszámolók kicsit zavarossá és ellentmondóvá váltak, mert arra senki sem tudott válaszolni, miért hever néhány őr teste az udvaron. A jelek szerint az őrök később menekülni kezdtek, hiszen az udvaron három test hevert, láthatóan lelőtték őket.
A börtön falain túl a szomszédos telkeken további három holttestet találtak; ezekkel az őrökkel is menekülés közben végeztek.
A túlélő szerint azért kellett meghalniuk, hogy ne maradjon tanúja az esetnek, mások szerint viszont nem akarták kifizetni őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06