Hat órán át nem dolgoznak a repülésirányítók

Óriási káosz lehet a sztrájk miatt a német repülőtereken

A német repülésirányítók tervezett sztrájkja miatt hatalmas káosz fenyeget csütörtökön a németországi repülőtereken. A repülésirányítók kilátásba helyezett, hat órás munkabeszüntetése a nemzetközi légi forgalmat is jelentős mértékben befolyásolhatja.

2011.08.03 16:52MTI

Értesülések szerint a sztrájk nemcsak a Lufthansa, hanem a többi német légitársaságot is érinti. A szakszervezet felhívására a munkabeszüntetés csütörtök reggel 6 órakor kezdődik és déli 12-ig tart.

Szakértők arra számítanak, hogy a néhány órás sztrájk a nyári szabadságszezon kellős közepén valamennyi német repülőtéren óriási fennakadásokat okozhat. Becslések szerint egyedül Németországban mintegy 2.500 repülőgép maradhat a földön, ami több tízezer utas számára jelenthet megpróbáltatásokat.
   
A szakszervezet 6,5 százalékos béremelést, illetve kevesebb túlórát, valamint általánosságban jobb munkafeltételeket követel a repülésirányítóknak. A tárgyalások több héten át tartottak, a munkaadók azonban elutasították a követeléseket.
   
Elítélte és a szabadságra utazók hátba támadásának minősítette a tervezett sztrájkot Peter Ramsauer közlekedési miniszter. A kilátásba helyezett munkabeszüntetés meglehetős felháborodást váltott ki az országban, mivel a repülésirányítók éves átlagos jövedelme meghaladja a 100 ezer eurót. Egy felmérés szerint a lakosság 80 százaléka a sztrájk ellen foglalt állást.
   
A munkáltatók szerda délután munkajogi bírósághoz fordultak a sztrájk megakadályozására, illetve annak törvénytelenné nyilvánítására. Amennyiben ez nem történik meg, a csütörtök reggel kezdődő munkabeszüntetés elkerülhetetlenné válik.
   
A Lufthansa, valamint több más légitársaság is megkezdte azoknak a terveknek a kidolgozását, amelyek lehetővé tennék, hogy a járatok egy része mégis útnak indulhasson. A hírek szerint pótlólagos személyzetet igyekeznek munkába állítani, illetve különleges erőfeszítéseket tesznek az utasok segítésére. Felszólították őket arra, hogy érdeklődjenek az utat bonyolító légitársaságnál a tervezett járat sorsáról, illetve az esetleges alternatívákról.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.