Hatalmas mészárlás
A norvég merénylethez hasonlótól rettegnek a németek
A német belügyminiszter szerint a norvégiaihoz hasonló merénylet nem zárható ki Németországban sem.
2011.07.27 10:55MTIEgy szerdai lapinterjúban Hans-Peter Friedrich ennek kapcsán mindenekelőtt a szélsőjobboldali veszélyre figyelmeztetett. Utalt arra, hogy az elmúlt időszakban Németországban jelentős mértékben megnövekedett a különböző szélsőjobboldali csoportok által végrehajtott erőszakos cselekmények száma.
A konzervatív politikus úgy vélekedett, hogy a jövőben még nagyobb éberségre van szükség. Szavai szerint a szélsőjobboldal mellett ez vonatkozik a szélsőbaloldalra, valamint a szélsőséges iszlámra is. A Norvégiában történtek kapcsán a belügyminiszter annak a nézetnek adott hangot, hogy Németországban elsősorban a jobboldali autonóm, valamint a szélsőjobboldali csoportosulások jelentenek veszélyt. Noha a szóban forgó csoportok tagjainak száma az elmúlt időszakban csökkent, az általuk elkövetett erőszakos cselekmények száma, illetve brutalitása ugyanakkor növekedett - tette hozzá. Mindennek alapján Hans-Peter Friedrich nem zárta ki, hogy egy oslói mintájú, "szélsőjobboldali indítékú" terrocselekmény Németországban is megtörténhet.
A miniszter hangsúlyozta, hogy ennek elkerülése érdekében a megelőző intézkedések - az intenzív megfigyelés - erősítésére van szükség. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy egyes személyek - akikre a megfigyelés nem terjed ki - önmaguk radikalizálódnak - fűzte hozzá.
A norvégiai kettős merénylet óta ez az első eset, hogy a német kormány belügyminisztere ennyire egyértelműen figyelmeztetett a hasonló németországi fenyegetettségre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:42 Várhelyi Olivér magyarázatot adott a grúz miniszterelnök elleni 'halálos fenyegetésre'
- 9:36 Motoros baleset után kórházba szállították Petr Pavel cseh elnököt
- 8:52 Összedőlt egy turisták körében népszerű szórakozóhely és étterem Mallorcán - képek, videók
- 7:51 Megérkeztek az Európai Űrügynökség Euclid missziójának első tudományos eredményei
- 7:10 Félmillióan szerették volna élőben látni a 7-1-es magyar-angolt
- 6:08 4 év börtönt kapott egy hálapénzt elfogadó vezető beosztású orvos
- 5:56 Megkezdődött a M2 metróvonal és a H8-as/H9-es HÉV összekötését célzó projekt megvalósítása
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06