Nem ismerik el
A Vatikán kiközösített egy kínai püspököt
A Vatikán kiközösített a katolikus egyházból egy kínai főpapot, akit csütörtökön a Szentszék jóváhagyása nélkül szenteltek püspökké az ázsiai kommunista országban.
2011.07.16 18:38MTISzombaton kiadott állásfoglalásában a Vatikán törvénytelennek minősítette Joseph Huang Bingzhang fölszentelését. Ebből következően az illetőt "nem ismeri el püspöknek, s ezért ő nem jogosult a szóban forgó egyházmegye irányítására" - áll az állásfoglalásban. Ez egyúttal kifejezésre juttatta XVI. Benedek pápa sajnálkozását amiatt, ahogyan a kínai hatóságok bánnak a Vatikánhoz hű kínai katolikus hívőkkel.
Bingzhang fölszentelésére annak ellenére került sor a Kvantung (Guangdong) tartományban lévő Santou (Shantou) egyházmegyében, hogy a Szentszék több ízben figyelmeztette: ne fogadja el a fölszentelést, mert az illető egyházmegyének már van saját, (a Vatikán által elismert) püspöke. Ezek után a pekingi hatóságok erővel kényszerítettek több, a Vatikánhoz lojális püspököt arra, hogy akaratuk ellenére vegyenek részt Bingzhang fölszentelésén.
Az ázsiai ország katolikusainak egy része a Peking által támogatott hivatalos egyház tagja, a másik rész viszont a Szentszékhez lojális. Az előbbi közösségnek, amely semmilyen kapcsolatot nem tart fenn a Vatikánnal, mintegy ötmillió tagja van. A "földalatti" kínai katolikus egyház híveinek a számát tízmillióra becsülik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06