Megkezdte kampányát az egyik legjelentősebb párt
A diktatúra utáni első szabad választásokra készül Tunézia
Megkezdte választási kampányát hétfőn az egyik legjelentősebb tunéziai politikai erő, a Haladó Demokratikus Párt (PDP).
2011.07.05 07:52MTIA tízmilliós észak-afrikai országban több évtizedes önkényuralom után októberben tartják az első szabad választást.
Maja Dzsbiri, a balközép irányzatú párt elnöke újságíróknak elmondta, hogy több ezer aktivistájuk járja az országot és oktatja a lakosságot a demokráciára.
Tunéziában január 14-én döntötték meg Zin el-Abidin ben Ali elnök uralmát, amivel véget vetettek önkényuralmának, és megnyitották az utat a politikai szabadság új korszaka, de egyúttal a bizonytalanság előtt is. Az országot jelenleg ügyvezető kormány irányítja, az új alkotmányt az októberben megválasztandó parlament fogadja majd el. A folytatódó zavargások miatt azonban sokan attól tartanak, hogy a demokráciába vezető átmenet kudarcba fullad.
"Az átmeneti időszak sikeréért minden politikai párt és a civil társadalom is felelősséggel tartozik" - jelentette ki Maja Dzsbriri, az első tunéziai nő, aki pártelnöki tisztséget visel.
Ben Ali megbuktatása óta mintegy száz politikai párt jelent meg, de többségük kevéssé szervezett és ismeretlen a közvélemény számára.
A PDP az egyik legnépszerűbb, legismertebb és legszervezettebb párt az Újjászületés Párt (Ennahda) után. A Rasid Gannúsi vezette Ennahda az arab világ egyik leghaladóbb szellemiségű iszlám csoportja, amelyet az előző rendszerben betiltottak és tagjait üldözték. Tevékenységét március 1-jén engedélyezték ismét, és azóta viharos sebességgel nyer teret az országban.
Az Ennahda kivonult a parlamenti választást előkészítő bizottság munkájából, részben azért, mert Gannúsi szerint a testület egyes tagjai hajtóvadászatot folytatnak ellenük, igyekeznek démonizálni a pártot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:12 Hajóbaleset Verőcénél - Újabb áldozat holttestét találták meg
- 17:11 Lantos Csaba: a jövő a zöldenergiáé
- 16:10 Csökkent a Baidu kínai internetes cég negyedéves nyeresége
- 15:09 Csaknem 150 millió forintos fejlesztés indul Medgyesegyházán
- 14:24 Jávorszarvas ugrott be egy krakkói gimnázium ablakán
- 13:21 Letartóztatták az orosz vezérkari főnök egyik helyettesét
- 12:20 Szerb elnök: a srebrenicai ENSZ-határozat Pandora szelencéjét nyitotta meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06