Nem trancsírozhatnak

Tilos a vallási vágás Hollandiában - kiakadtak a zsidók is

A holland parlament megszavazta kedden az állatok rituális vágásának betiltását, kiváltva ezzel az országban élő muzulmán és zsidó kisebbségek nemtetszését.

2011.06.28 18:15MTI

A jogszabályt - amelyet az Európában elsőként parlamenti mandátumhoz jutott ilyen jellegű csoport, a holland Állatvédők Pártja (PvdB) terjesztett elő - az alsóház döntését követően még a felsőháznak is el kell fogadnia. A törvény kötelezővé tenné az állatok vágás előtti elkábítását, ez pedig ellenkezik a muszlim és zsidó szokásokkal, amelyek szerint a jószágoknak eközben eszméletüknél kell lenniük.

A jogszabály egyébként kiskaput biztosít a hagyományos rituálé folytatására, de erről nem közölt részleteket a brit hírügynökség.

- Az ölés ilyen formája szükségtelen szenvedést okoz az állatoknak. A vallásszabadság nem lehet korlátozhatatlan - jelentette ki a szavazást megelőzően Marianne Thieme, az Állatvédők Pártjának vezetője.

A hollandiai muzulmán és zsidó közösség - amelyek létszámát a Reuters brit hírügynökség egymilliónak és negyvenezernek adta meg a 16 milliós lélekszámú országban - szokatlan egységet mutatott a törvény elítélése során, amelyet a vallásszabadság megsértéseként értelmeztek.

Az Európai Unió rendeletei előírják az állat elkábítását a vágás előtt, de kivételes esetben a rituális vágást is engedélyezik. Európában Svédország, Luxemburg, valamint az EU-tagsággal nem rendelkező Norvégia és Svájc is tiltja a rituális vágást.

A kóser vágás folyamata

A speciális vágási módszer, a sehita (Héber:שחיטה) alkalmával a sakter, aki a rituális vágás végrehajtására jogosult és erre képzett a négylábú állat vagy a szárnyas nyakán bemetszést végez egy tökéletesen éles pengéjű, erre az aktusra készített késsel, amelynek éle nem lehet csorba. A sakter a vágás előtt imádkozik.

A vágás műveletét egyetlen gyors és határozott mozdulattal kell elvégezni.

A kést nem lehet nyomni és a szúrás is tiltott. A saktervágás elmetszi a fő ütőereket, amelynek következtében az állat eszméletét veszti, a vér pedig maradéktalanul ki tud folyni a testéből.

(forrás: wikipedia)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.