A NAÜ a nukleáris biztonság javítására törekszik
Fukusima katasztrófájának tanulságai alapján készül az akcióterv
Akciótervet dolgoz ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) a nukleáris biztonság javítása érdekében a pénteken véget ért bécsi miniszteri konferencia nyomán.
2011.06.24 14:14MTIAmano Jukija, a NAÜ főigazgatója záró felszólalásában kijelentette, a konferencia elérte fő célját, azt, hogy útnak indítson egy folyamatot, amely biztonságosabbá teszi a nukleáris energia felhasználását.
A tagállamok még hétfőn, miniszteri állásfoglalásukban akcióterv kidolgozásával bízták meg a főtitkárt és hangsúlyozták elkötelezettségüket a biztonság javítása mellett.
Amano a NAÜ szerepének erősítését kezdeményezte, kötelező, rendszeres ellenőrzéseket javasolt, amelyeket a szervezet szakemberei végeznének, és szigorúbb nemzetközi normákat. A 151 tagú nemzetközi szervezetnek jelenleg nincsenek általánosan kötelező érvényű biztonsági előírásai, csak ajánlásai, s szemléit a tagállamok meghívására végzi.
Amano pénteken ismét kijelentette, erőteljes támogatást érez kezdeményezése mögött. A tagállamok közös állásfoglalása ugyanakkor nem terjedt ki a részletes javaslatokra, így továbbra is a tagállamokon múlik, hogy megvalósulnak-e a NAÜ kötelező ellenőrzései. A tagállamok egy része, köztük az európai országok már korábban elfogadták a NAÜ ellenőrzéseit.
Az akciótervet a NAÜ 35 tagú igazgatótanácsa és a közgyűlés szeptemberi ülése elé fogja beterjeszteni a főigazgató.
A Japánban március 11-én bekövetkezett földrengést követő szökőárban leállt a Fukusima 1-es (Daiicsi) atomerőmű áramszolgáltatása, így leálltak a reaktorok hűtőrendszerei is, ami több robbanást és a fűtőanyag részleges magolvadását idézte elő.
A NAÜ tényfeltáró küldöttsége a jelentésében azt írta, hogy a japán atomipari hatóságok alábecsülték a veszélyt, amelyet egy lehetséges szökőár jelenthet. A NAÜ-csoport mindamellett azt is megállapította, hogy a japán hatóságok és az üzemeltető TEPCO szakemberei a baleset után mindent tőlük telhetőt megtettek a helyzet kezelése érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06