26 sérült

Hat halott maradt a brutális buszkarambol után az M70-esen

Hatan meghaltak, 26-an pedig megsérültek az M70-es autóúton történt kedd hajnali buszbalesetben.

2011.06.21 16:37MTI

Egy román autóbusz a Zala megyei Csörnyeföld közelében összeütközött egy Szlovénia felől érkező kamionnal. A balesetben a helyszínen öten meghaltak - a szlovén kamion vezetője, továbbá a busz két sofőrje és két utasa -, összesen 27 sérültet szállítottak a mentők a nagykanizsai kórházba, közülük egy ember később belehalt sérüléseibe.

Fotó: MTI

 

A helyszínen, az út szélén, a korlátnak sodródva megálló szlovén kamion utasfülkéje szinte teljesen szétroncsolódott, és megsérült a jármű tartálya is.

A szétszóródott mészpor a közelben mindent elborított, a járműveket, a csomagokat és az áldozatokat, sérülteket is.

Tiborcz János azt mondta: a tahográfok tanúsága szerint a baleset hajnali fél öt körül történhetett. A nyomok alapján valószínűsíthető, hogy az autóbusz áttért a szembejövő kamion sávjába, és akkor történt az ütközés.
   
A főkapitány az információkat pontosítva elmondta: a buszon a három váltósofőrrel együtt negyvenen utaztak. A szlovén kamionos, továbbá a busz két sofőrje és két utasa halt meg a helyszínen.
   
Összesen huszonhárman sérültek meg, egy ember életveszélyesen, hárman súlyosan, tizenkilencen pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek, mindannyiukat a nagykanizsai kórházba vitték.
   
Akik kisebb karcolásokkal vagy sebesülés nélkül élték túl a balesetet,  azokat busszal a csörnyeföldei faluházba szállították. Ott a polgármesteri hivatal segítségével gondoskodnak az ellátásukról, és a román nagykövetséggel is felvették már a kapcsolatot.
   
Wéber Antal, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója az szintén pontosította a kamion szállítmányáról szóló információkat. A szlovén jármű nem cementport, hanem őrölt mészport szállított, amely részben az útra szóródott, de nem számít veszélyes anyagnak.

oan Bente (j), román belügyi attasé nézi az ellátott sérülteket (fotó: MTI)


Ioan Tent azt mondta, hogy Aradon szállt fel a spanyolországi Valenciába tartó járműre, amelyet három sofőr váltva vezetett. Ő maga is aludt, amikor a szlovén határtól mindössze öt kilométerre bekövetkezett a baleset, később segített a tolmácsolásban, így társaitól tudta meg a részleteket.
   
Hozzátette: a sofőr állítólag már idegesen és fáradtan ült fel a buszra, mert előző nap érkezett vissza Spanyolországból és pihenés nélkül vissza is fordították a főnökei. A buszvezető nagy valószínűséggel elaludt a volánnál, ezért tért át a szembejövők sávjába, ahol a Szlovénia felől érkező kamionos többször is rájuk villogott, de már elkerülhetetlen volt az ütközés.
   
A férfit, aki a balesetet kisebb karcolásokkal élte túl, tíz utastársával együtt különbusszal a csörnyeföldi faluházba szállították. Itt a polgári védelem és a település polgármestere gondoskodott arról, hogy lemoshassák magukról a mészport, ellátták őket teával, kávéval, aprósüteménnyel, s a rendőrök is a faluházban hallgatják meg a komolyabb sérülést nem szenvedett utasokat.

Bátorfi József közölte: a sérült súlyos, életveszélyes állapotban, agyzúzódással érkezett a kórházba, ami miatt koponyaműtétet végeznek rajta.
   
További három súlyos sérült fekszik a nagykanizsai intézményben, egyiküket nyolc óra után műtétre készítették elő, neki léprepedés miatt belső vérzése van. A másik két súlyos állapotú beteg szintén tompa hasi és mellkasi sérüléseket szenvedett, őket még megfigyelik, de valószínűleg az esetükben nem lesz szükség műtétre.
   
A főigazgató elmondta: összesen 27 sérültet szállítottak a mentők Nagykanizsára. A 23 könnyebb sérüléses betegnek zúzódása, csonttörése van, négy kórházi osztályon ápolják őket.
   
Hozzátette, hogy a tömegbaleset nem okoz ellátási problémákat a Kanizsai Dorottya Kórházban, de a tervezett műtéti beavatkozásokat át kellett csoportosítani. Nincs kommunikációs problémájuk sem a betegekkel, mert van olyan dolgozójuk, aki beszél románul.

Tűzoltó és rendőr áll az összeroncsolódott román autóbusz mellett


Ion Bencze belügyi attasé elmondta, hogy felkereste a sérült román állampolgárokat a kórházban és beszélt az őket ellátó orvosokkal is. A sérültek egyike sikeres műtéten esett át.
   
Arra a kérdésre, hogy felvetődött-e a sérültek átszállítása valamelyik romániai kórházba, az attasé elmondta, hogy egy női sérültet személyautóval visz majd Romániába a buszjáratot üzemeltető Atlassib társaság. A cég mentesítő járatot indított azért a 11 utasért, akik nem sérültek meg és továbbutazhatnak.
   
Az attasé arról nem tudott felvilágosítást adni, hogy a busz utasai Románia mely településein laknak.
   
Ion Bencze hangsúlyozta, hogy köszönetet mond a magyar hatóságoknak a mentésért és a sérültek ellátásáért.
   
Elmondta még, hogy a balesetet követően Csörnyeföldön a polgármesteri hivatalban helyiséget biztosítottak, és élelemmel látták el azt a 11 utast, aki nem sérült meg.
   
Bátorfi József, a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója azt mondta: a nagykövetség munkatársának
beszámolt a sérültek állapotáról. Az attasé akkor azt közölte, hogy elkezdték szervezni a könnyebb sérültek hazaszállítását, most folyik annak a felmérése, hogy ki tart igényt erre.
   
A román diplomata arra kérte a nagykanizsai egészségügyi intézmény vezetőjét, hogy biztosítsanak a hozzátartozóknak egy olyan telefonszámot, amelyen közvetlenül érdeklődhetnek a kórházban fekvő sérültek állapotáról A gazdasági igazgató gondoskodik arról, hogy rendelkezésre álljon a telefon, így hamarosan érdeklődhetnek az otthoni családtagok - tette hozzá a főigazgató.
   
Bátorfi József elmondta: a baleset hatodik halálos áldozata a legsúlyosabban megsérült, koponyasérülést szenvedett utas volt. Ő olyan súlyos koponyaűri sérüléseket, arccsonttörést és bevérzéseket szenvedett, hogy az azonnali koponyaműtéttel sem tudták már megmenteni az életét.
   
Egy másik súlyos sérült már túl van az életveszélyen, neki el kellett távolítani a leszakadt lépét. Még két súlyos sérült fekszik a kórházban tompa hasi és mellkasi sérülésekkel, őket megfigyelés alatt tartják, hogy kiderüljön, szükség van-e műtéti beavatkozásra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.