Szerelemféltésből gyilkolt a férfi

A vadász lelőtte feleségét, majd öngyilkos lett Kocson

Lelőtte feleségét, majd öngyilkos lett az a vadász, aki előzőleg fegyverével fenyegetőzött a Komárom-Esztergom megyei Kocson - jelentette be sajtóértekezletén Gorgosilits Fábián megyei rendőrfőkapitány csütörtök éjjel.

2008.03.21 06:23MTI

A rendőrfőkapitány elmondta: néhány perccel tíz óra után hatoltak be a az 51 éves férfi házába a készenléti rendőrség terrorelhárító szolgálatának emberei, akiket azért hívtak a helyszínre, mert a vadásznak több golyós és sörétes fegyvere volt, és bejelentést kaptak arról, hogy fegyvert fogott a feleségére. A kommandósok vérbe fagyva találták a 46 éves asszonyt, s a férfit, aki önkezével vetett véget életének. 

A tatai rendőrséget a házaspár lánya hívta fel azzal, hogy édesanyjától telefonon tudta meg, az apa fegyvert fogott rá. A környéken lakók közül korábban többen azt mondták az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának, hogy tudomásuk szerint szerelemféltés lehet az ügy hátterében. A férfit a helybéliek egyébként békés embernek ismerték.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.