Elfogták a férfit
Édesanyja meggyilkolásával gyanúsítják: öngyilkos akart lenni
Elfogták Budapesten azt a szombathelyi férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megölte édesanyját.
2011.01.22 10:49ma.huJanuár 19-én bejelentés érkezett a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, mely szerint Szombathelyen, a Károly Róbert utca egyik lakásában élő nő és fia egy hete nem ad életjelt magáról, a kopogtatásra, illetve csengetésre nem nyitnak ajtót. A bejelentést követően a kiérkező rendőrök megállapították, hogy 2011. január 12-re virradó éjjel a nőt több késszúrással megölték, és a 25 éves fia azóta ismeretlen helyen tartózkodik.
A nyomozás során kiderült: a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható az áldozat fia. Január 21-én csaptak le a gyanúsítottra a XIV. kerület egyik panziójában a rendőrök: amikor felszólították a fiatalembert, hogy nyissa ki a szobája ajtaját, a férfi öngyilkosságot kísérelt meg.
A gyanúsítottat életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Ellene a további eljárást a Vas megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogja lefolytatni.
Január 19-én 9 óra 40 perc körül érkezett bejelentés a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, amely szerint Szombathelyen, a Károly Róbert utca egyik lakásában élő nő és fia egy hete nem ad életjelt magáról, a kopogtatásra, illetve csengetésre nem nyitnak ajtót.
A bejelentést követően a kiérkező rendőrök megállapították, hogy január 12-re virradó éjjel a nőt több késszúrással megölték, és a 25 éves fia azóta ismeretlen helyen tartózkodik.
A nyomozás során megállapították azt is, hogy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható az áldozat fia, aki ellen január 19-én adott ki elfogatóparancsot a Vas megyei Rendőr-főkapitányság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06