Vádat emeltek a kiskunhalasi pszichiátrián
Szemérem elleni erőszak a pszichiátriai othhonban
Befejeződött a nyomozás a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának zárt osztályán elkövetett cselekmények ügyében - írta hétfői számában a Népszabadság, amely szerint a rendőrség vádemelési javaslattal adta át az iratokat az ügyészségnek.
2010.07.12 07:57MTI
Három ápolót gyanúsítanak azzal, hogy a gondjaikra bízott betegek sérelmére különböző bűncselekményeket követtek el - írták.
Az egyik férfi ápoló a nyomozás adatai szerint szemérem elleni erőszakot követett el egy férfi gondozott ellen.
A másik ápoló megvert egy gondozottat, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítják.
A harmadik ápoló ajándékokat kért az egyik ápolttól, attól tette függővé, hogy nem veri meg vagy nem zárja be – ellene zsarolás a gyanú.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06