Zavarosban pecáztak

Orvhalászat miatt 62 ember ellen tettek feljelentést a Balatonnál

Orvhalászat miatt az év első felében 62 ember ellen tett feljelentést a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., 33 esetben tettenérés alapján - közölte a társaság vezérigazgatója pénteken az MTI-vel.

2010.07.02 10:38MTI

Varga László arról számolt be, hogy akcióikba más hatóságok és a társadalmi halőrök is bekapcsolódnak, és egyre több segítséget, információt kapnak a Balaton környéki horgászegyesületektől, szövetségektől.

Az elmúlt két hétben 20 olyan embert értek tetten, aki a Balaton befolyóin felúszó busákat és egyéb halfajokat halászta illegális eszközökkel, a leginkább gereblyézéssel. A tiltott süllőfogásra használt úgynevezett pottyantóból pedig eddig 314-et szedtek össze a halőrök. A zsákmányolt halak nagyobb értékhatára miatt eddig hét ember ellen indult rendőrségi eljárás, öt embert pedig állatkínzás és egyéb környezetkárosítás miatt vonnak felelősségre. A vezérigazgató szólt arról is, hogy sok esetben szervezetten dolgoznak az orvhalászok és nem veszélytelen a halőri munka. Az egyik éjszaki ellenőrzés során 5 halőr ért tetten 35, illegálisan halászó embert, akik vasvilláikat pákászó eszközzé alakítva nyársalták fel a tó egyik befolyóján felúszó és összetorlódó halakat.

Az orvhalászok körbevették a halőröket, de végül az incidens nem fajult tettlegességig.

Balatonmárián egy tetten ért "rapsic" motorral próbált meg elmenekülni, és miután elfogták, rátámadt a két halőrre.

Nagybajomnál a közelmúltban egy közúti igazoltatásnál bukott le egy haltolvaj, akinek az utánfutójából 650 kilogrammnyi busát foglalt le a rendőrség. Mint kiderült, a halak a Balaton egyik befolyójából származtak, azok összegyűjtéséhez vélhetően 20-30 ember összehangolt tevékenységére volt szükség - mondta Varga László.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.