Egy idős férfit dolgoztattak
Emberrablókat fogott el a rendőrség Pécsett
Emberrablókat fogott el a rendőrség egy pécsi benzinkútnál - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
2010.05.05 16:04MTIZsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a kedden napközben végrehajtott akcióban tizenöt civil ruhás nyomozó és kommandós kerítette be, majd fogta el a két harmincéves férfit. A gyanú szerint az elkövetők tavaly szeptemberben Pécsváradon az autójukba tuszkoltak és elvittek egy 57 éves, gyámság alatt álló férfit, akit azóta fogva tartottak, dolgoztattak.
Azután buktak le, hogy felajánlották a férfi egykori gyámjának: 300 ezer forint fejében visszaadják foglyukat.
A rendőrök tudomást szereztek erről és megszervezték a találkozót. A büntetlen előéletű, munkanélküli elkövetőket őrizetbe vették, ellenük emberrablás gyanúja miatt indult büntetőeljárás, az előzetes letartóztatásukról napokon belül dönt a bíróság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
- 20:49 Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
- 19:46 A varsói főpolgármesteri hivatal betiltotta a vallási jelképek használatát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06