Pálinkameghajtású drótszamár
Autópályára dülöngélte magát egy részeg biciklista
Erősen ittas kerékpárost kísértek le a rendőrök az M43-as autópályáról húsvéthétfőn - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-t. A férfi locsolkodásból tartott hazafelé, de - állítása szerint - eltévedt.
2010.04.06 14:50MTISzenti Szabolcs közlése szerint az autópályán haladó biciklisre késő délután a közlekedők mellett a rendőrök is felfigyeltek. Mikor ellenőrizték és megszondáztatták, kiderült, hogy "nagy mértékben" ittas, azaz a szonda 0,9 ezreléket mutatott. Ellene szabálysértési eljárás indult, s akár százezer forintos bírságra is számíthat - mondta a sajtószóvivő.
A megyében végrehajtott fokozott ellenőrzés során a rendőrök hétfő éjfélig hetven ittasan közlekedőt szűrtek ki a forgalomból. Csongrád megyében április 3-a és 5-e között 2842 esetben fújattak szondát a rendőrök. Az ittasságon kapottak közöl tizenketten személygépkocsit, hárman motort vezettek, egy sofőr teherautó volánja mögött ült, míg a többiek kerékpárral közlekedtek.
Négy autóssal szemben büntetőeljárás indult. A megyében csaknem száznyolcvan felvétel készült gyorshajtás miatt, tizenöten nem használták a biztonsági övet, míg ketten kézben tartott mobiltelefonnal közlekedtek.
A razzia során négy körözött személyt is elfogtak, akiket különféle bűncselekmények miatt keresett a rendőrség, illetve a bíróság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06