12,5 milliárd forintot követeltek a zsarolók
Az APEH egykori elnökének informatikai tanácsadója volt az egyik zsaroló?
Az APEH egykori elnökének, Simicska Lajosnak informatikai tanácsadója az egyik gyanúsítottja annak az ügynek, amelyben 12,5 milliárd forintot követelt három ember egy vezető banki tisztviselőtől - értesült az MTI az ügyet jól ismerő hivatalnoktól szerdán.
2008.02.20 14:29MTIA Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt indított eljárást három magyar állampolgár ellen, akik 50 millió eurót (12,5 milliárd forintot) követeltek egy vezető banki tisztségviselőtől. Az egyik Magyarországon működő bank egyik vezető tisztségviselőjének elektronikus postafiókjára tavaly novemberben és decemberben összesen három alkalommal fenyegető tartalmú levelek érkeztek.
Ezekben 50 millió euró megfizetését követelték azért, hogy "az e-mail mellékletét képező - egy nagy értékű ingatlan adás-vételével kapcsolatosan egy másik nyomozószerv által készített - iratokat ne hozzák nyilvánosságra". A távirati iroda szerdán úgy értesült, az egyik gyanúsított az APEH akkori elnökének informatikai tanácsadója volt, 1999 áprilisa és 2000 októbere között, és a tanácsadó feltehetően a "hosszú bájtok éjszakáján" letöltött adatokat használta fel a zsaroláshoz.
Feltételezések szerint Simicska Lajos akkori APEH-elnök idején az APEH adatbázisát manipulálták, abból adatokat töröltek ki. A "hosszú bájtok éjszakája" ügyében lefolytatott nyomozás ugyan nem állapította meg, hogy bűncselekmény történt volna, de azt tudni lehet, hogy a most meggyanúsított tanácsadó, G. Z. nagy mennyiségű iratot töltött le. A három gyanúsítottat a Pesti Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06