300 méteres magasságból zuhant vissza
Lezuhant egy sárkányrepülő és szörnyethalt a pilóta Zalaegerszegen
Lezuhant és szörnyethalt egy sárkányrepülő szombaton délután a zalaegerszegi repülőtéren - értesült az MTI. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete megerősítette az információt.
2009.10.10 19:24MTIAz MTI a helyszínen úgy értesült a repülőtér üzemeltetőitől, hogy a 30 éves fiatalember sárkánya felvontatás közben zuhant vissza. A szemtanúk szerint mintegy 300 méteres magasságból, vélhetően műszaki hiba miatt nem tudott leoldani a vontatókötélről. A rendőrség közlése szerint a közlekedésbiztonsági hatóság is vizsgálja, hogy miként zuhanhatott le a sárkányrepülő.
Az MTI-t a szemtanúk arról tájékoztatták, hogy a repülőtéren éppen a zalaegerszegi sárkányrepülős klub létrehozásának 30. évfordulóját ünnepelték. Többen is repültek a nap folyamán motoros- és úgynevezett gyalogsárkánnyal, azaz motor nélküli sárkánnyal minden gond nélkül.
Feltehetően műszaki hiba történhetett a szerencsétlenül járt gyalogsárkány csörlőzése során, ezért nem tudta leoldani magát a drótkötélről sem a légi jármű pilótája, sem az őt vontató autó vezetője. A vontatás során emiatt gyakorlatilag a földre rántotta a gépet a drótkötél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06