Fémkeresőkkel fésülték át a 8-as főutat
Cozma-ügy: bűnjelet keresett a rendőrség
Szemtanúk szerint fémkeresőkkel "fésülték át" a 8-as főút melletti cserjés, bokros területet Öskü és Várpalota között a rendőrök; a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az akcióval kapcsolatosan azt mondta az MTI érdeklődésére pénteken, hogy a Cozma-gyilkossággal összefüggésben "nyomozati cselekményt" hajtottak végre.
2009.04.17 17:26MTIA feltevésre, hogy valószínűleg bűnjelet, tárgyi bizonyítékot kerestek, Váradi Piroska azt ismételte meg, hogy "nyomozati cselekményt" hajtottak végre. Elmondta ugyanakkor, hogy eddig 250 tanút hallgattak ki a bűnügyben, s 15 szakértőtől várnak véleményt.
A Cozma-gyilkosságnak eddig hét gyanúsítottja van, közülük hatan előzetes letartóztatásban vannak. Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román válogatott 26 éves kézilabdázóját február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a bárban szórakozó kézilabdázóba belekötöttek N. Győző és társai, majd az utcán folytatódó dulakodás közben halálos szúrás érte Marian Cozmát.
A csapattársuk és barátjuk segítségére siető Ivan Pesics horvát válogatott kézilabdázót vesén szúrták, Zarko Sesum szerb válogatott kézilabdázónak pedig az arccsontja törött el egy rúgástól.
Kapcsolódó írások:
- Cozma-ügy: újabb két gyanúsított
- Cozma-ügy: nyár elején lezárhatják a nyomozást
- Már háromszázezernél tart Cozma meze
- Cozma ügy: B. Tamás, se T. Helga nem ismerte a sportolót
- Állami kitüntetés Marian Cozma édesapjának
- Cozma-emlékműre gyűjtenek Veszprémben
- Megkéselt kézilabdások - Elfogták a Cozma-gyilkosság ötödik gyanúsítottját
- ORFK: a lehető leggyorsabban kell kivizsgálni a Cozma-ügyet
- Gyorsított eljárásban adják ki Grazból a Cozma-gyilkosság gyanúsítottjait
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06