Bűncselekmény
Kutyapártos játékpénzzel fizetett, majd kést rántott egy férfi Józsefvárosban
A rendőrök elfogták és őrizetbe vették.
2024.04.10 11:27ma.hu2024. március 31-én reggel egy 29 éves férfi bement egy VIII. kerületi panelházban lévő vegyesboltba, és ott különféle termékekért 5000 forintos címletre hasonlító játékpénzzel fizetett, majd sietősen távozott. Az eladó azonban résen volt, és kiszúrta a hamis bankót. A ház gondnokával utánaeredtek a férfinak, akit az utcán kérdőre vontak. A férfi ekkor kést rántott, majd közölte, hogy "Ez az enyém, kifizettem!", és a késsel megfenyegette őket, majd elmenekült a helyszínről. Az eset során nem sérült meg senki.
A BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a bejelentést követően azonosították a feltételezett elkövetőt, akit pár óra múlva a VIII. kerületben, a Kálvária téren elfogtak és előállítottak. A 29 éves Cs. Dezsőt felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06