Bűncselekmény
Nem bocsátotta feltételes szabadságra a bíróság a "lúgos" orvost
A végzést az ügyészség tudomásul vette, az elítélt és védője fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős.
2024.03.08 12:50MTIA Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája a pénteki meghallgatásának eredményeként nem bocsátotta feltételes szabadságra azt az orvost, aki a volt barátnőjét a szakítás miatt lúggal öntötte le - közölte a törvényszék az MTI-vel.
Közleményükben arra is felhívták a figyelmet, hogy a sajtóban megjelentekkel ellentétben a büntetés-végrehajtási bíró nem "kedvezménytárgyalást" tart akkor, amikor az elítéltek feltételes szabadságra bocsátásáról dönt, hanem - főszabályként - az elítélt meghallgatása és a rendelkezésre álló iratok alapján hozza meg döntését, ahogyan az ebben az ügyben is történt.
A meghallgatás, valamint a rendelkezésére álló iratok alapján döntött tehát a bíróság abban a kérdésben, hogy az elítélt feltételes szabadságra bocsátható-e - tették hozzá.
Mindezek alapos mérlegelése után ítélte meg úgy a bíróság, hogy az elítélt a törvényi előfeltételeknek nem felel meg, a büntetési célok maradéktalan érvényesülése érdekében jelenleg nem bocsátható feltételes szabadságra - tájékoztattak.
A végzést az ügyészség tudomásul vette, az elítélt és védője fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős - írta közleményében a Fővárosi Törvényszék.
A "lúgos" orvosra 2018-ban a Kúria harmadfokon 11 év szabadságvesztést szabott ki jogerősen életveszélyt okozó testi sértés és más cselekmények miatt, valamint örökre eltiltotta hivatása gyakorlásától. Az eljárás adatai szerint a vádbeli cselekmény idején kórházigazgatóként dolgozó férfi 2013-ban volt szeretőjének lakására ment, megkötözte a nőt, altatót, nyugtatót adott be neki, majd levetkőztette és maró anyagot öntött az altestére, ami másod- és harmadfokú égési sérüléseket, életveszélyt okozott. A sérülések több korrekciós műtét után is maradandóak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06