Bűnügy
A műhelyében árulta a kábítószert egy autószerelő
Magyarországon nem engedélyezett, a feketepiacon beszerzett potencianövelő gyógyszereket is tartott.
2024.03.04 09:05MTIA Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal visszaélés és gyógyszerhamisítás miatt vádat emelt egy autószerelővel szemben, aki a műhelyében kokaint és amfetamint, valamint - a bűntársa által nagy tételben termesztett - marihuánát árult, emellett Magyarországon nem engedélyezett, a feketepiacon beszerzett potencianövelő gyógyszereket tartott.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a kiskunfélegyházi autószerelő - az ügy egyik vádlottja - 2021-ben a műhelyében megismerkedett a tiszaalpári bűntársával, aki pénzszerzési lehetőségként nagy tételben marihuánát ajánlott fel neki továbbértékesítésre.
Fotó: ügyészség.hu
Az autószerelő először 2021 októberében 6 millió forint, majd 2022 tavaszán 5 millió forint értékben vásárolt tőle a vákuumcsomagolt drogból, amit közel 2,5 millió forint haszonnal tudott eladni.
A nagykereskedő bűntárs úgy döntött, maga fogja termeszteni a korábban másoktól beszerzett kannabiszt, és tiszaalpári garázsa tetőterében kendertermesztésbe fogott. Néhány hónap múlva a saját szüretelésű marihuánából 4 kilogrammot értékesített autószerelő bűntársának, aki emellett más forrásból kokaint, extasyt, amfetamint és dizájner drogot is beszerzett, amikkel a műhelyében kereskedett.
A kiskunfélegyházi nyomozók az autószerelőtől elfogásakor a jelentős mennyiség alsó határának tizenkétszeresét meghaladó hatóanyag-tartalmú kábítószert és dizájner drogot foglaltak le.
A kutatás során kiderült, hogy a férfi a műhelyben 196 napra elegendő, illegálisan beszerzett potencianövelő készítményt is tartott, amelynek gyártási körülményei nem ismertek, forgalmazását sem az európai, sem a magyar gyógyszerügyi hatóság nem engedélyezte.
Az ügyészség mindkét férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, emellett az autószerelő férfinak jelentős mennyiségű új pszichoaktív anyaggal visszaélés és gyógyszerhamisítás bűntette miatt is felelnie kell. Mindkettőjükkel szemben fegyházbüntetés kiszabása mellett vagyonelkobzást indítványoz az ügyészség - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


