Erőszak
Letartóztatták az erzsébetvárosi túszejtéssel gyanúsított férfit
Terrorcselekmény elkövetésével, fenyegetés bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítják.
2024.02.29 13:30MTILetartóztatták azt a budapesti férfit, aki VII. kerületi lakásában vasárnap kábítószer hatása alatt túszul ejtette nőismerősét - közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.
Azt írták, a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit terrorcselekmény elkövetésével, fenyegetés bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak.
A tájékoztatás szerint február 25-én délután a férfi két nőismerősével beszélgetett a lakásában. Miután az egyik nő távozott, a férfi bezárta a lakás ajtaját, elvette a nő telefonját és egy gáz-riasztó fegyverrel fenyegetve fogva tartotta.
A férfi egy lövést is leadott, majd felhívta a nő anyját, illetve több alkalommal a 112-es segélyhívó számot is, és követeléseket fogalmazott meg. Az anyát a lánya lelövésével fenyegette, míg a segélyhívó számon azt állította, hogy combon lőtte a nőt, és ha nem teljesítik a kérését, újból meglövi a sértettet. A gyanúsítottat végül a rendőrök fogták el, akik megállapították, hogy a sértettet a férfi nem lőtte meg - ismertette a törvényszék.
A terhelt tettei alkalmasak lehetnek terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés és felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének, illetve zaklatás vétségének megállapítására - tudatta a törvényszék.
Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a gyanúsított letartóztatását - fűzték hozzá. Az adatok szerint a férfi évek óta rendszeres kábítószerfogyasztó, bejelentett munkahellyel, rendszeres legális jövedelemmel nem rendelkezik.
A közlemény szerint a bűncselekmény elkövetését tudatmódosító szerek mértéktelen fogyasztása eredményezte. Mivel a kábítószerfogyasztás a gyanúsított viselkedését kiszámíthatatlanná teszi, annak hatása alatt egy újabb bűncselekmény elkövetésének veszélye fokozottan fennáll. A bíróság a férfi letartóztatása mellett döntött, a végzés nem végleges.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


