Bűnügy
Áfacsaló bűnszervezet ötven tagja ellen emeltek vádat Győrben
A bűnszervezet egy takarítási és informatikai szolgáltatásokat nyújtó céghálózatot és számlagyárat működtetett.
2024.02.16 09:28MTIÁfacsaló bűnszervezet ötven tagja ellen emeltek vádat Győrben - közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Ihász Tamás közleménye szerint az igazgatóság költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt egy több mint harminc cégből álló számlagyár és a társaságok mögött álló emberek ellen indított nyomozást. Ennek eredményeként emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.
A közlemény szerint a bűnszervezet egy takarítási és informatikai szolgáltatásokat nyújtó céghálózatot és számlagyárat működtetett.
Az Online Számla rendszer adataiból kiderült, hogy a kibocsátott fiktív számlákkal megrendelőik jogosulatlanul csökkentették fizetendő áfájukat, amivel csaknem 4,5 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.
A számlakibocsátó cégek valós tevékenységet nem folytattak. A cégek élén olyan strómanok álltak, akik többségében nehéz anyagi körülmények között éltek, és pénzért vállalták a névleges vezetői szerepet.
A társaságokhoz papíron bejelentett alkalmazottak a megrendelőknél dolgoztak, csak azért jelentették át őket a fiktív céghálóba, hogy a megrendelők csökkenthessék adójukat a valótlan számlák befogadása után.
A számlagyár felszámolására két éve szervezett akcióban a nyomozók munkáját járőrök, revizorok, informatikusok, a MERKUR bevetési egység és a Terrorelhárítási Központ is segítették. Az akcióban részt vevő mintegy 250 ember 80 helyszínen kutatott bizonyítékok után.
A NAV 4,2 milliárd forint értékben zárolt bankszámlákat és ingatlanokat, emellett nagyértékű gépkocsikat, részvényeket és készpénzt foglaltak le. Az elkövetők önként fizettek meg 632 millió forintot.
A nyomozók a több mint 58 ezer oldalból álló nyomozati iratot 110 dossziéban küldték el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészségnek, amely több tucat vádlottal szemben letöltendő szabadságvesztést indítványozott - olvasható a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06