Bűnügy
Emberrablás miatt indult eljárás négy férfi ellen, kábítószerüzlet áll a hattérben
Az egyik áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
2024.02.02 11:16MTIEljárás indult négy férfi ellen, aki kábítószerüzletből eredő elszámolási vitáját az adósok elrablásával akarta rendezni - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.
Saághy Flóra közölte, a megalapozott gyanú szerint a férfiak kedden hajnali egy óra körüli megjelentek a sértettek lakóhelyén, egy csongrádi házban, majd az ott tartózkodó négy embert egy farúddal és ököllel bántalmazták, megrúgták. Miután a sértettek feladták a védekezést, kényszerítéssel elvitték őket egy másik településre, ahol azt követelték tőlük, hogy autóikat írassák át a nevükre.
Az egyik ember súlyos sérüléseket szenvedett.
A gyanúsítottakkal szemben felfegyverkezve elkövetett emberrablás bűntette miatt indult eljárás, a főügyészség a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye, valamint a büntetőeljárás meghiúsításának ténye és veszélye miatt indítványozta letartóztatásukat - tudatta az ügyész.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


