Bűnügy
Targoncával akarta összelapíttatni kollégáját egy dél-koreai férfi Komáromban
A sértett súlyos sérüléseket szenvedett, alsó végtagjainak bénulása miatt maradandó fogyatékosság alakult ki nála.
2024.02.02 10:39MTITávollétében nyolc év börtönre ítéltek első fokon egy dél-koreai férfit, aki egy komáromi gyárban targoncával akarta összelapíttatni munkatársát, miután nagyméretű szemeteszsákba zárta - közölte a Tatabányai Törvényszék sajtótitkára pénteken az MTI-vel.
Puskásné Sárközi Rita tájékoztatása szerint az elkövető arra utasította a sértettet és egy mongol munkást, hogy a csarnokban összegyűlt szemetet gyűjtsék össze, majd az áldozatot felszólította, hogy másszon bele a szemét gyűjtésére szolgáló átlátszatlan, merev takarófóliába.
Fotó: ügyészség.hu
A sértett nem akart belelépni, de a dél-koreai férfi betolta, majd összefogta a zsák száját. A zsák széleit a mongol munkás fogta meg, aki tudott arról, hogy abban egy ember tartózkodik.
Az elkövető ezt követően egy targoncást hívott, hogy nyomja össze a zsákot. A gépkezelő nem tudott arról, hogy a zsákban ember van, a jármű villájával megkezdte a zsák összelapítását.
Az áldozat kiáltását meghallva kiszabadította a sértettet a takarófóliából és értesítette a mentőket. A sértett súlyos sérüléseket szenvedett, alsó végtagjainak bénulása miatt maradandó fogyatékosság alakult ki nála.
A dél-koreai férfit a Tatabányai Törvényszék emberölés kísérlete miatt távollétében 8 év börtönbüntetésre, valamint 10 év Magyarország területéről kiutasításra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a védő felmentésért jelentett be fellebbezést.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


