Bűncselekmény
Egy putyinos póló miatt verte össze egymást négy férfi Mogyoródon
Két magyar és két külföldi férfi ellen emeltek vádat.
2024.02.01 18:21ma.huVádat emelhetnek két magyar és két külföldi férfival szemben, akik 2022 májusában összeverekedtek a mogyoródi HÉV-állomás közelében - írja a rendőrség.
A 24.hu értesülése szerint a vita az egyikük által viselt, Vlagyimir Putyint ábrázoló póló ellen emelt kifogással kezdődött. A szóváltás dulakodásba, bántalmazásba fordult, ketten voltak egy ellen, az 58 éves férfi komoly sérülések nélkül megúszta a támadást, ám néhány órával később már súlyos állapotban kellett kórházba vinni.
A helyszín ugyanaz volt, csak az időpont tért el a két ellenérdekű fél következő összecsapását illetően. Az 58 éves férfi fiaival érkezett az állomás közelébe, ahol korábbi támadóival találkoztak.
A szócsata újból fizikai erőszakkal párosult, a résztvevők ütötték-verték, akit értek. Testszerte ökölcsapások, rúgások záporoztak, baseballütő suhant.
A 44 és a 38 éves külföldit az sem érdekelte, hogy ellenfeleik magzatpózban a földön kuporogva, vagy éppen feltartott karjukkal védekezve próbálták túlélni a támadást.
Végül a riasztott rendőri egységek vetettek véget a verekedésnek.
Az 58 éves apának eltört a bordája, a szemüregcsontja, az orrcsontja, és légmelle keletkezett, mindkét fia, valamint az egyik külföldi zúzódásokat és 8 napon belüli sérüléseket szerzett, a másik külföldi résztvevőnek eltört a karja.
A felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette - az időközben elkészült orvos szakértői vélemény alapján - életveszélyt okozó testi sértés bűntettével egészült ki. Előbbivel az 58 éves apát és egyik fiát, utóbbival a 44 és a 38 éves külföldi férfiakat gyanúsították meg. Kihallgatásukon tagadták a bűncselekmény elkövetését.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


