Bűncselekmény-gyilkosság
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki megölte és elásta üzlettársát Csepelen
A holttestet egy talicskába tette, és az ingatlan hátsó részében lévő, korábban komposztálás céljából kiásott gödörhöz vitte.
2024.01.26 18:46MTIVádat emeltek egy férfi ellen, aki 2018 áprilisában megölte, majd elásta üzlettársát az áldozat Csepel-szigeti otthonának kertjében - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Azt írták, a vádlott azért kereste fel üzlettársát otthonában, hogy együtt utazzanak autót vásárolni Németországba.
Vita alakult ki köztük, és a vádlott a házból nyíló garázsba vezető lépcső tetejéről meglökte a sértettet, aki a lépcsősor aljára esett, és fejét beverte a térkőburkolatú talajba. Az elkövető ezt követően egy betonvassal többször is fejen ütötte az esés után éppen felkelni szándékozó sértettet - ismertette a főügyészség.
A tájékoztatás szerint az áldozat a bántalmazás miatt rövid időn belül meghalt.
A vádlott ezt követően a holttestet egy talicskába tette, és az ingatlan hátsó részében lévő, korábban komposztálás céljából kiásott gödörhöz vitte. Az áldozatnál lévő értékeket megsemmisítette, majd a tetemet a gödörbe dobta, és eltemette.
A Pest Vármegyei Főügyészség az elkövető ellen emberölés miatt emelt vádat - olvasható a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


