Bűnügy
Jogerősen életfogytiglant kapott a bozótvágó késsel ismerősére támadó baranyai férfi
Többször áldozata nyakára, majd hasára csapott a bozótvágóval, a dulakodás során pedig folyamatosan a sértett és családja megölésével fenyegetőzött.
2024.01.12 12:30MTIJogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla azt a baranyai férfit, aki bozótvágó késsel támadt volt élettársa férjére 2022 augusztusában a mozsgói szőlőhegyen - közölte a bíróság pénteken az MTI-vel.
Közleményükben azt írták, hogy a bűncselekmény elkövetésekor 35 éves vádlott és az ügy sértettjének felesége közötti korábbi élettársi kapcsolat akkor szakadt meg, amikor a vádlott, akit korábban háromszor is elítéltek erőszakos cselekmények, köztük emberölés miatt, börtönben volt. A férfi a szabadulását követően ismét összeköltözött a nővel, aki a vádlott viselkedése miatt végül visszaköltözött a férjéhez.
Emiatt a vádlott többször megfenyegette. A férfi 2022 augusztus 9-én egy 43 centiméter pengehosszúságú bozótvágó kést vett magához, a hozzátartozóival pedig azt közölte, hogy megöli a sértettet és annak feleségét, volt élettársát.
A házaspár és három gyermekük is otthon volt, amikor a férfi aznap éjjel a házhoz ért. A férjre támadt, többször a férfi nyakára, majd hasára csapott a bozótvágóval, a dulakodás során pedig folyamatosan a sértett és családja megölésével fenyegetőzött.
Végül sikerült a támadót lefogni és a kiskapun kiszorítani.
A férfi ezután hazament, lecserélte véres ruházatát, a bozótvágó kést elrejtette egy ismerősénél, majd másnap megszökött a rendőri intézkedés elől.
A rendőrség korábbi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, hogy a férfit a támadás után két nappal, Zalaegerszegen fogták el.
Az első fokon eljáró Pécsi Törvényszék a korábban emberölés miatt is elítélt vádlottat, mint erőszakos többszörös visszaesőt emberölés kísérlete és magánlaksértés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.
A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla a törvényszék ítéletét megalapozottnak találta és helybenhagyta.
Az ítélet jogerős.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


