Erőszak
Kiskorúakat csábított el közösségi platformon egy férfi
A szentendrei ügyészség a férfival szemben szeméremsértés vétsége, valamint többrendbeli gyermekpornográfia és szexuális visszaélés bűntette miatt emelt vádat.
2024.01.11 12:40MTIVádat emelt a Szentendrei Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki kiskorú lányokat csábított el közösségi platformokon, volt olyan tizennégy év alatti áldozata, akivel szexuális kapcsolatot is folytatott - tájékoztatta a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.
A közlemény szerint a férfi az egyik közösségi platformon több kiskorú lányt próbált elcsábítani. A harmincas évei elején járó férfi több profillal is regisztrált az egyik közösségi oldalra, ahol magát tizenévesnek adta ki és 2018 tavasza és 2020 nyara között több tizennegyedik életévét be nem töltött lánnyal is felvette a kapcsolatot.
A csetelések során a sértettek bizalmába férkőzött, majd arra próbálta őket rávenni, hogy küldjenek neki intim képeket, amire a megkeresett lányok egy része hajlandó is volt - írta az ügyészség.
A vádlott a levelezésekben többször kérte a lányokat, hogy találkozzanak vele személyesen és létesítsenek szexuális kapcsolatot, amiért akár fizetne is. 2018 nyarán az egyik sértettnél a férfinak sikerült is elérnie, hogy találkozzanak két-három alkalommal szexuális együttlét céljából.
A szentendrei ügyészség a férfival szemben szeméremsértés vétsége, valamint többrendbeli gyermekpornográfia és szexuális visszaélés bűntette miatt emelt vádat - olvasható a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


