Illegális bevándorlás
Embercsempész csoportot számoltak fel Csongrád-Csanád vármegyében
A főszervező ellen korábban az osztrák társhatóságok is európai elfogatóparancsot bocsátottak ki, szintén embercsempészés miatt.
2023.12.15 23:30MTIKilenctagú embercsempész csoportot számoltak fel Csongrád-Csanád vármegyében a nyomozók - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.
A nyomozók több hónapig tartó felderítőmunkájának eredményeként felszámolta azt a csoportot, amely 2022 őszén a magyar-szerb határszakaszról a szlovák határ közelébe szállított illegális migránsokat.
Az egyik azonosított tettest a nyomozók 28 fuvar megszervezésével gyanúsítják, a csoport további három tagja pedig egyenként legalább tíz esetben csempészett Magyarország területére jogellenesen bejutott külföldieket Komárom-Esztergom megyébe.
A főszervező ellen korábban az osztrák társhatóságok is európai elfogatóparancsot bocsátottak ki, szintén embercsempészés miatt. Az eljárás során a nyomozók lefoglaltak több, az elkövetésekhez használt gépkocsit és mobiltelefont. Az ügyben valamennyi gyanúsított beismerő vallomást tett, a nyomozók egyikük kivételével letartóztatták őket.
A nyomozás iratait a vármegyei nyomozók megküldték az ügyészségnek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


