Csalás
Egy budapesti orvos pénzért adott hamis igazolást egy külföldinek
A külföldi meg sem jelent a rendelésen, az orvos azonban így is vállalta, hogy "repülésre alkalmatlan" megállapítással papírt tölt ki.
2023.11.23 10:20MTIA kitoloncolás elhalasztása érdekében pénzért adott hamis igazolást egy külföldinek egy budapesti orvos, aki ellen közfeladati helyzettel visszaélés bűntett miatt folytatnak eljárást - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.
Azt írták, hogy a nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján még tavasszal indult, amikor az orvost egy vietnámi állampolgár nevében eljáró közvetítő kereste fel azzal, hogy ügyfelét kitoloncolnák az országból, és százezer forintot ajánlott fel egy olyan igazolásért, ami miatt a kitoloncolást elhalasztanák.
A külföldi meg sem jelent a rendelésen, az orvos azonban így is vállalta, hogy "repülésre alkalmatlan" megállapítással papírt tölt ki, csak ahhoz ragaszkodott, hogy legalább egy másik ember legyen ott, majd kiállította a hamis papírokat.
A budapesti nyomozók november 9-én hallgatták ki a gyanúsítottat: a férfi megtagadta a vallomást, az eljárás során szabadlábon védekezhet - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06