Bűncselekmény
Hálapénz miatt vettek őrizetbe egy nyíregyházi főorvost és egy asszisztenst
A jogszabály által tiltott pénzügyi juttatások elfogadásával rendszeres jövedelemre tettek szert.
2023.11.23 07:43MTITetten értek a nyomozók egy nyíregyházi főorvost és egy asszisztenst, akik a kórházban nyújtott egészségügyi ellátásért rendszeresen készpénzt fogadtak el - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.
Azt írták, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a rendőrök üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást egy nyíregyházi főorvos és egy nyíregyházi asszisztens ellen.
A nyomozók az egészségügyi dolgozókat kedden a munkahelyükön tetten érték, majd a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányságra előállították és kihallgatták őket.
A megalapozott gyanú szerint a 60 éves főorvos és az 59 éves asszisztens többször fogadott el betegektől, illetve azok hozzátartozóitól hálapénzt a kórházban nyújtott egészségügyi ellátásért, miközben állami egészségügyi jogviszonyban jártak el.
A jogszabály által tiltott pénzügyi juttatások elfogadásával a főorvos és az asszisztens rendszeres jövedelemre tett szert - közölték.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a főorvost és az asszisztenst a gyanúsítotti kihallgatásuk után őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat.
Megjegyezték, hogy a nyomozás folytatódik és várható, hogy a "vesztegető oldalon állók jelenlegi létszáma bővülni fog".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


