Baleset
Klórgázszivárgás miatt 11 embert vittek kórházba a szombathelyi fedett uszodából
Az épületet azonnal kiürítették, a mentők, a katasztrófavédelem és a rendőrség is kivonult a helyszínre.
2023.11.22 16:05MTIGázszivárgás miatt tizenegy embert vittek kórházba szerda délelőtt a szombathelyi fedett uszodából - közölte a létesítményt üzemeltető Vasivíz Zrt. műszaki igazgatója a városi televíziónak nyilatkozva.
Németh Gábor elmondta: az épület mellett, szabad téren szokásos uszodatechnológiát alkalmazva sósavat fejtettek át egy tartályba, amelyben - mint kiderült - előzőleg kis mennyiségű hipó is volt, így a két vegyszer reakcióba lépett, klórgáz képződött, amely az épület légtechnikai rendszerén keresztül bekerült az uszoda légterébe.
Hozzáfűzte: az épületet azonnal kiürítették, a mentők, a katasztrófavédelem és a rendőrség is kivonult a helyszínre, ahol a vendégek és az uszoda dolgozói közül többen panaszkodtak torokkaparásra, légzési nehézségekre, a mentők 11 embert vittek további kivizsgálásra kórházba.
Németh Gábor megerősítette: egy óvodai csoport is tartózkodott az uszodában, de közülük senki nem lélegezte be a gázt, őket - ahogy kiderült a szivárgás - azonnal egy másik épületbe kísérték. A mentők a gyerekeket is megvizsgálták, majd a csoport elhagyta az uszodát.
Az épületet átszellőztették, de szerdán már nem nyitnak ki.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: 11 felnőttet vittek a Szombathelyi Markusovszky Kórházba enyhe légúti panaszokkal, senkinek nem volt súlyos az állapota.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:33 A 16 év ára - kitálalt az Integritás Hatóság elnöke - videó
- 12:22 A levegőben kapta el a zuhanó férfit a rendőr a Petőfi hídon - videó
- 11:32 Kizuhant egy diák a József Attila Kollégium ötödik emeletéről
- 10:39 Súlyos pusztítást okozott a 7,8-as erősségű földrengés a Fülöp-szigeteken
- 8:58 Videón a Lufthansa Boeing 787 Dreamliner balesete Frankfurtban
- 6:26 BM: felülvizsgálják a politikai alapon megadott menekülti jogállásokat
- 20:52 Magyar Péter: Kínos! 400 fő versus rendszerváltást akaró milliók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


