Bűnügy
Elhurcolta, majd zsinórral megfojtotta terhes élettársát egy férfi Szabolcsban
A főügyészség a férfit emberöléssel és a sértett sanyargatásával, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésével vádolja.
2023.11.17 09:15MTIVádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, mert megfojtotta terhes élettársát - tudatta a vádhatóság közleményben az MTI-vel pénteken.
A 30-as évei elején járó férfi Nyírkátán, élettársi kapcsolatban élt a sértettel. A férfi féltékenysége miatt gyakori voltak köztük a veszekedések, a férfi többször bántalmazta élettársát, de a nő nem tett feljelentést.
Fotó: police.hu
Május 24-én a pár ismét összeveszett, ezért a nő az egyik közelben lakó barátnőjéhez költözött. Három nappal később, hajnali 3 óra körül a vádlott az utcáról figyelte a lakóházat. Amikor élettársa kijött, és a házigazdával a ház mellett beszélgetett, a férfi indulatosan kiabálva, egy 15 centiméteres pengehosszúságú késsel bement az ingatlan udvarára, és élettársát a hajánál megragadva a falu szélre vonszolta, ahol többször megütötte, kétszer megvágta, majd kivette nadrágjából az azt rögzítő zsinórt, és azzal megfojtotta a 20 hetes terhes nőt. A férfi a rokonainál bujkált, mikor a rendőrség elfogta.
A főügyészség a férfit emberöléssel és a sértett sanyargatásával, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésével vádolja. Az ügyészség azt indítványozza, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, a bíróság ítélje 15 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra - tudatták közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


