Bűnügy
Megerőszakolt, sanyargatott gyerekekről készült felvételeket gyűjtott egy katona
Nyolc és fél évet kapott.
2023.11.17 09:01MTIGyermekekről készült pornográf felvételek gyűjtése miatt ítéltek nyolc és fél évre egy katonát - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség pénteken az MTI-vel.
Azt írták: az eljárás adatai szerint az időközben leszerelt férfinek szerződéses katonaként 2022-ben 2131 olyan felvétel került a bírtokába, amely 18. életévét be nem töltött személyről készült. Ebből 2005 felvételen 12. és 18. életév közötti, míg 34-en 12 év alatti gyermekek szerepelnek, akiket sanyargatással, erőszakkal vettek rá szexuális cselekmények végzésére. A további felvételeken is nemiségüket súlyosan sértő helyzetben ábrázolták az azon szereplő kiskorúakat.
Az ügyben a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség 2023 márciusában emelt vádat kétrendbeli gyermekpornográfia miatt a közkatonával szemben.
A Fővárosi Ítélőtábla október 13-án kihirdetett jogerős másodfokú határozatával - az elsőfokú ítéletet helybenhagyva - 8 év 6 hónap börtönre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte az egykori katonát, továbbá végleg eltiltotta minden olyan foglalkozástól vagy tevékenységtől, amelynek részeként 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi, vagy befolyási viszonyban állna - közölte a fellebbviteli főügyészség.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06