Bűncselekmény
Vesztegetés miatt nyomoznak egy zuglói patika dolgozói ellen
Recept nélkül, felár ellenében adhattak el vényköteles gyógyszereket.
2023.10.25 12:14MTIVesztegetés miatt nyomoznak egy zuglói patika dolgozói ellen, akik a gyanú szerint recept nélkül, felár ellenében adhattak el vényköteles gyógyszereket - közölte a rendőrség a honlapján szerdán.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján és közreműködésével nyomoz vesztegetés elfogadása miatt három gyógyszertári dolgozóval szemben, akik a gyanú szerint 2022. november 18. és 2023. augusztus 4. között két közvetítőn keresztül hét vásárlónak adtak recept nélkül vényköteles gyógyszereket anyagi ellenszolgáltatásért.
A nyomozás eddigi adatai szerint a patika asszisztensei alkalmanként legfeljebb 10 ezer forintos jogtalan előnyért adták ki jogosulatlanul a gyógyszereket, többek között potencianövelőt, fájdalomcsillapítót, injekciót és különféle betegségek kezelésére szolgáló szereket.
A nyomozók október 10-én a "bűncselekményekben érintett" személyeket elfogták, és tíz helyszínen tartottak házkutatást: lefoglaltak 50 ezer forintot, tizenegy telefont, tizenegy SIM-kártyát és négy laptopot.
A rendőrök a patika három dolgozóját, a közvetítőket és a vásárlókat előállították, és a tizenegy gyanúsítottat vesztegetés gyanújával kihallgatták - közölték a police.hu-n.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


