Bűnügy
Életfogytiglanra ítélték az idős sályi asszony brutális gyilkosát
A férfi legkorábban 30 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra, a közügyektől tíz évre eltiltották.
2023.10.20 10:55MTINyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a sályi emberöléssel vádolt férfit pénteken a Debreceni Ítélőtábla, helyben hagyva ezzel a Miskolci Törvényszék elsőfokú határozatát - tájékoztatta a táblabíróság szóvivője az MTI-t.
Fórizs Ildikó közölte: a férfi legkorábban 30 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra, a közügyektől tíz évre eltiltották.
A bíróság korábbi közleménye szerint az alkoholos befolyás alatt lévő vádlott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sályon 2020. január 29-én berúgta a sértett házának kulcsra zárt ajtaját, majd rátámadt az idős nőre, hogy pénzt szerezzen.
Az áldozatot egy 4-5 centiméter vastag, mintegy fél méter hosszú fakaróval többször fejen ütötte. Miután a sértett a padlóra zuhant, a támadó elvette a magatehetetlen nő három aranygyűrűjét, majd távozott a lakásból, és eladta az ékszereket. A pénzből alkoholt és cigarettát vásárolt.
Az áldozat koponyasérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen életét vesztette.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


