Bűncselekmény

Kiskorúakkal létesített szexuális kapcsolatot egy fővárosi harcművész

F. Márton 2016-ban egy akkor 16 éves fiúval párkapcsolatot is létesített, összeköltöztek, és két évig együtt éltek.

2023.10.11 08:50MTI

Kiskorúakkal létesített szexuális kapcsolattal gyanúsítanak egy harcművészetet oktató férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a rendőrségi honlapon.

Az ügyben a BRFK nyomozó főosztály gyermek- és ifjúságvédelmi osztálya kiskorú veszélyeztetése bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást.

A gyanúsított egyik áldozata, az akkor 15 éves fiú 2015-től 2018. novemberig kisebb-nagyobb megszakításokkal hetente két alkalommal sport és gyógyítási céllal járt az akkor 43 éves, harcművészeti iskolát vezető férfihoz.

A felnőtt a masszázsok során a sértett bizalmába férkőzött és szexuális cselekményt végzett vele. A gyermek szülei erről nem tudtak.

"A nyomozók megállapították, hogy F. Márton 2016-ban egy akkor 16 éves fiúval is párkapcsolatot létesített, összeköltöztek, és két évig együtt éltek". A rendőrök az eljárást befejezték, az iratokat vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek - olvasható a police.hu oldalon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.