Bűncselekmény
Nagy értékű számítógép-alkatrészeket sikkasztottak el egy sárvári cég alkalmazottai
Processzorokat, SSD kártyákat és pendrive-okat tulajdonítottak el.
2023.09.21 14:57MTIKülönösen nagy értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények elkövetésében mondta ki bűnösnek a Sárvári Járási Bíróság azt az öt vádlottat, akik egy sárvári telephellyel rendelkező, számítógépek összeszerelésével foglalkozó cégtől tulajdonítottak el processzorokat, SSD kártyákat és pendrive-okat - közölte az MTI-vel csütörtökön a Szombathelyi Törvényszék sajtóosztálya.
Az elsőrendű vádlottat 3 év 6 hónap, a másodrendűt 5 év letöltendő börtönre, a harmad-, negyed- és ötödrendű vádlottakat pedig felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság és elrendelte pártfogói felügyeletüket. Kötelezték a vádlottakat kártérítés megfizetésére is.
Az ítélet ismertetése szerint az első-, másod- és harmadrendű vádlott raktári anyagmozgatóként dolgozott a sértett sárvári telephelyén, a negyedrendű és az ötödrendű vádlott pedig a céggel szerződésben álló vagyonvédelmi vállalkozás alkalmazottja volt.
Az elsőrendű vádlott 2020. március 27-én 147 darab processzort vett magához a cég raktárából, majd az előre megbeszéltek szerint azokat a ruhája alá rejtve úgy vitte át a biztonsági ellenőrzésen, hogy a kézi fémdetektor, amivel átvizsgálták, ki volt kapcsolva - írták.
A processzorokat az elsőrendű vádlott a cég parkolójában adta át a másodrendű vádlottnak, aki azokat ismeretlen személynek értékesítette. Az okozott kár meghaladta a 17 millió forintot - részletezték a törvényszék közleményében.
Hozzáfűzték: a későbbiekben hasonló módszerrel SSD kártyákat és pendrive-okat tulajdonítottak el, összesen több mint 67 millió forint meg nem térült kárt okozva a sértettnek.
Az ítélet csak a másodrendű vádlott esetében nem jogerős, aki felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


