Illegális bevándorlás
ORFK: meghaladta a százezret a migránsok elleni intézkedések száma
Ez azt jelenti, hogy az Európai Unióban a migránsokkal szemben végrehajtott intézkedések 28 százaléka Magyarországon történt.
2023.08.25 11:57MTIAz idén már meghaladta a 100 ezret az illegális migránsokkal szembeni rendőri intézkedések száma - jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Határrendészeti Főosztályának vezetője pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
Balázs László közölte: ez azt jelenti, hogy az Európai Unióban a migránsokkal szemben végrehajtott intézkedések 28 százaléka Magyarországon történt.
Ugyanebben az időszakban 747 embercsempész ellen indítottak büntetőeljárást - tette hozzá.
Mint elmondta: a migránsok egyre agresszívabbak a határőrizetet biztosító rendőrökkel szemben. Az idén immár 7 rendőr sérült meg a támadássok nyomán, és az illegális migránsok 113 járműben is kárt tettek.
Továbbá, rendszeresen megrongálják a határkerítést, aminek a javítása idén már 260 millió forintba került - sorolta.
Amíg a migránsok jellemzően afgán, marokkói, pakisztáni, szír, és török állampolgárok, addig az őket segítő embercsempészek többnyire azeriek, grúzok, moldávok, románok és szírek - fűzte hozzá.
Az ezredes a továbbiakban úgy vélekedett, hogy az Európai Unió jogi szabályozása továbbra sem felel meg az illegális migráció elleni hatékony küzdelemnek.
Példaként említette, hogy a célországban kapott pénzbeli ellátásból a migránsok legtöbbször az embercsempészekkel szembeni hátralékukat egyenlítik ki, illetve hazaküldik a pénzt, amit újra migrációra használnak fel.
Ugyanakkor a magyar rendőrség aktívan részt vesz az európai migráció elleni küzdelemben - folytatta. A magyar rendőrök jelen vannak csaknem valamennyi a nyugat balkáni útvonalon található országban, illetve 68 magyar rendőr teljesít szolgálatot az EU határőrizeti ügynöksége, a FRONTEX műveleteiben.
Továbbá magyar-osztrák-szerb miniszterelnöki megállapodás alapján folyamatosan váltják egymást magyar rendőri kontingensek a szerb-észak-macedón határon. A magyar szerb határon pedig osztrák, szlovák, cseh és török rendőrök segítik magyar kollégáik munkáját - ismertette Balázs László.
Arról is beszámol, hogy az idén leginkább a közép-mediterrán migrációs útvonalra nehezedik a legnagyobb nyomás, illetve a nyugat-balkáni útvonal egy része Horvátország schengeni csatlakozása nyomán átterelődött Szlovénia irányába.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06