Bűncselekmény
Teleportálni akart, ezért hűtőszekrényekbe mászott be a bekristályozott férfi
Egy kiskunhalasi gyanúsított saját elmondása szerint kristályt fogyasztott, mielőtt boltokban, magánháznál hűtőszekrényekbe mászott be.
2023.07.19 16:27ma.huAz egyik kiskunhalasi pékség eladója június 1-én már hajnalban az üzletben serénykedett. Napi rutin szerint végezte a dolgát azért, hogy már az első vásárlók is friss árut kaphassanak. A "zárva" tábla ugyan még kint volt, de a bejárati ajtót nyitva hagyta. Így azon nem lepődött meg, hogy az vásárlótérből zajokat hall. Annál inkább megdöbbentő volt, amit látott: egy férfi az egyik hűtőből a földre dobálta a termékeket, majd belépett a hűtőszekrénybe és magára csukta az ajtót. Az árus próbált az ismeretlennel szót érteni, megpróbálta kitessékelni, ám nem járt sikerrel. Aztán a férfi hirtelen saját elhatározásából távozott, több tízezer forint rongálási kárt hagyva maga után.
Ezen a napon még két hasonló bejelentés érkezett a kiskunhalasi rendőrségre. Az idegen egy dohánybolt hűtőjében álldogálva is eltöltött némi időt, valamint egy élelmiszerbolt tejhűtőjéből is kidobálta az ott tárolt árut. Mindkét helyen közel százezer forintnyi rongálási kár keletkezett.
Július 16-án egy magánházba próbált bejutni az ismeretlen, ám amikor a bejárati ajtóhoz ért, a tulajdonos megzavarta, így a hívatlan látogató elmenekült. Késő este egy benzinkút ablakát rongálta meg, de az eladótérbe nem jutott be.
A bűncselekmények elkövetésével egy 22 éves helybéli gyanúsítható. Őt a rendőrök 2023. július 18-án délután őrizetbe vették, mivel előző éjszaka bemászott egy családi ház udvarára, feltépte az egyik ablakról a redőnyt, és a konyhában lévő hűtő tartalmát a földre hajigálta. A sértett felfigyelt a zajra, és kisietett a konyhába, ahol azt látta, hogy a rongáló be akar mászni a hűtőbe. A tulajdonos persze próbálta ebben megakadályozni, ezért egy kisebb dulakodás alakult ki a két férfi között, majd a fiatal - a kerítésen kimászva - kereket oldott.
A gyanúsított a kihallgatás során nem tagadta, hogy bemászott a hűtőszekrényekbe. Tettét azzal magyarázta, hogy kristály fogyasztott a történteket megelőzően, és ezért azt gondolta, hogy a konyhai berendezések "térkapuként" szolgálnak. A nyomozók a férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására. A rendőrök - szakértők bevonásával - vizsgálják, hogy a fiatal valóban valamilyen kábítószer vagy új pszichoaktív anyag hatása alatt állhatott-e.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja mindenki figyelmét arra, hogy az új típusú drogok különösen veszélyesek. Kémiai összetevőik ismeretlenek és bizonytalan eredetűek; nem lehet tudni, hogy pontosan mit tartalmaznak. Az emberi szervezetre, pszichére gyakorolt hatásuk, rövid, és hosszú távú kockázataik ismeretlenek. Akár az első "kipróbálás" is a fogyasztó életébe kerülhet. A droghasználónak torzulhat a tér-, idő-, fájdalomérzékelése, valamint elveszítheti az önkontrollját. A következmények beláthatatlanok, végzetesek lehetnek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


