Bűnügy
Emberkereskedelem miatt vettek őrizetbe egy férfit, aki élettársát kényszerítette prostitúcióra
A nő végül Ausztriából menekült haza.
2023.06.30 13:01MTIEmberkereskedelem miatt vettek őrizetbe egy 31 éves férfit, aki mintegy fél évig bántalmazta és prostitúcióra kényszerítette 19 éves élettársát; a nő végül Ausztriából menekült haza - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken az MTI-vel.
Azt írták, a fiatal nő áprilisban szökött meg bántalmazójától, miután a férfi úgy megverte, hogy arccsont- és szegycsonttörést szenvedett. Három napig orvosi segítséget sem kapott, mert a férfi nem vitte kórházba, és egy bécsi lakásban bezárva tartotta; rövid időre magára hagyta, így sikerült a nőnek megszöknie; felszállt egy Magyarországra tartó vonatra, több utas segítségével sikerült hazajutnia.
A nőt ezután édesanyja vitte be az orosházi kórházba. A bántalmazó kapcsolatról az első jelzés a kórházból érkezett a rendőrségre áprilisban. A rendőrség megállapította, hogy a nő emberkereskedelem áldozata, és szexuális kizsákmányolása már hónapok óta tart.
A tanúkihallgatások és adatgyűjtések során a nyomozók azt is megállapították, hogy a nő tavaly ősszel ismerkedett meg későbbi élettársával, aki prostitúcióra vette rá. A fiatal nő eleinte ugyan beleegyezett abba, hogy szexuális szolgáltatásokat nyújtjon, de idővel közölte, hogy nem szeretné ezt folytatni. A nőt ekkor már nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában és Svédországban is futtatta az élettársa.
A férfit június 28-án anyja soproni házában fogta el a KR NNI fehérvári egysége. A nyomozók szexuális kizsákmányolással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették, és a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészségen kezdeményezték letartóztatását. Keresik a választ arra, hogy a férfi más nőket is rákényszerített-e szexuális szolgáltatásokra, illetve voltak-e társai.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06