Bűncselekmény
Halálos káliuminjekciót adott egy koronavírusos betegnek egy pécsi ápoló
Minősített emberöléssel vádolják.
2023.06.20 21:30MTIMinősített emberöléssel vádolnak egy pécsi ápolót, aki halálos dózisú káliumot fecskendezett egy koronavírusos betegbe - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
A vádirat szerint a pécsi klinikán próbaidőben dolgozó ápoló tavaly december közepén egy orvossal és két nővérrel együtt volt ügyeletben, és a klinika Covid-osztályán magatehetetlen állapotban feküdt egy 82 éves beteg.
Az aznapi laboreredményekből derült ki, hogy az idős embernek káliumhiánya van, ezért az orvos káliuminfúziót írt elő számára, melynek beadása a műszakvezető nővér feladata volt.
A nővér a megfelelő protokoll szerint az injekciókat előkészítette, majd a fecskendőket elhelyezte a Covid-osztály zsilipelő kapuja elé azzal, hogy a szükséges óvintézkedések után azokat beviszi a beteghez.
Időközben a műszakvezető nővért vizitre hívták, ezért megkérte az ápolót, hogy ellenőrizze a beteg infúziójának az állapotát, hogy annak lefolyása hogyan halad.
Az ápoló - kihasználva azt, hogy a tevékenységét senki sem ellenőrzi -, magához vette az előkészített fecskendőket, majd a kórteremben egyedül lévő, magatehetetlen beteg kanüljén keresztül közvetlenül az érpályába fecskendezte a káliumot.
Miután a műszakvezető nővér visszatért a vizitből, észlelte a kikészített fecskendők hiányát, majd a szobába lépve tetten érte az ápolót, amint az injekciót a betegbe fecskendezi - ismertették.
Az idős ember néhány perccel ezt követően heveny káliummérgezés következtében kialakult szívelégtelenség miatt elhunyt.
Az ápolót a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolják, ezért a bűncselekményért 10-20 évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés szabható ki - olvasható a Baranya Vármegyei Főügyészség közleményében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


