Bűnügy
Patkányok rágták a magatehetetlen asszony lábát, férje mégsem hívott segítséget
A férfi pálinkát öntött, és nejlonzacskót tekert a sérülésekre.
2023.05.31 12:49MTIA Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy 69 éves férfi ellen segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt, mert 68 éves, járóképtelen feleségéhez súlyos sérülései ellenére nem hívott segítséget, ez pedig a nő halálához vezetett - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
A közlemény szerint a vádlott Tiszakarádon egy elhanyagolt, közművek nélküli lakóházban élt feleségével, aki tavaly február eleje óta már nem járt ki a lakásból, állandóan a konyában tartózkodott, két összetolt karfásszékben fekve.
A vádlott észlelte, hogy a felesége, akinek bal lábszárán és bokáján kártevő rágcsálók súlyos sérüléseket okoztak, már nem tud felkelni. Megemlítette, hogy mentőt hív, a sértett viszont ezt elhárította, így a vádlott megelégedett felesége olyan ellátásával, hogy a sérülésekre pálinkát öntött és nejlonzacskót tekert rá - közölték.
A szomszédok többször is érdeklődtek a nő állapotáról, valamint orvos értesítését szorgalmazták, de a vádlott mindig arra hivatkozott, hogy a felesége alszik. Tavaly február közepén a szomszédok tettek bejelentést a segélyhívó központba. A kiérkező mentőszolgálat a sértettet kórházba szállította, akinek bal lábszárát amputálni kellett, és szeptikus állapota miatt a kórházban meghalt.
A sértett a fűtetlen lakásban fagyásos sérüléseket is szenvedett, emellett kiterjedt bőrgyulladása és felfekvései is keletkeztek. A vádlottnak fel kellett ismernie, hogy a sérülések orvosi ellátást igényelnek, a szakszerű orvosi segítség elháríthatta volna a halálos következményt - írták.
A vádlottat felesége halálával kapcsolatban közvetlen felelősség terheli, mert nem kérte akár laikus, akár egészségügyi dolgozó segítségét. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben, tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott - közölte a főügyészség.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


