Bűnügy
Bűncselekmények elkövetésében közreműködő ügyvédet ítéltek el
Fiktív cégek alapításához nyújtott segítséget.
2023.05.26 10:46MTIJogerősen négy év fogházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy ügyvédként dolgozó férfit, aki foglalkozásának felhasználásával közreműködött bűncselekmények elkövetésében - közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség pénteken az MTI-vel.
A döntéssel - egyetértve a fellebbviteli főügyészség álláspontjával - a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék határozatát.
A férfit a fogházbüntetés kiszabása mellett négy évre eltiltotta a bíróság az ügyvédi foglalkozás gyakorlásától.
A tényállás szerint a férfi 2020-ban fiktív cégek alapításához nyújtott segítséget.
A társai által elkövetett úgynevezett számlaeltérítéses csalásból eredő pénzeket a fiktív cégek bankszámlájára utalták, amelyeket aztán fiktív jogcímeket megadva további számlákra utaltak, végül készpénzben felvettek.
Az ügyvéd abba is beleegyezett, hogy ügyvédi letéti számlájára a fenti bűncselekményből származó pénzt helyezzenek el. Később az 51 millió forintot felvette, és átadta egyik társának.
Az ügyvéd a közreműködéséért 1,7 millió forintot kapott.
Az indoklás szerint pénzmosásnak minősül, ha valaki - általa tudottan - más által elkövetett bűncselekményből származó pénzt harmadik személynek megszerez, és súlyosabban büntetendő, ha ezt egy ügyvéd követi el.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06