Erőszak
Jogerősen öt év börtönt kapott a tanárát megkéselő győri diák
Legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után engedhető feltételesen szabadon a 17 éves tanuló.
2023.05.23 17:48ma.huA Győri Ítélőtábla kedden részben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, melynek értelmében jogerősen öt év börtönbüntetést kapott az a győri középiskolás diák, aki késsel támadt a tanárára, mert hármast kapott a matekdolgozatára. A bíróság közfeladatot ellátó személy elleni emberölési kísérlet miatt ítélte el a fiút.
Az eset még 2019 decemberében történt. A tanuló igazságtalannak tartotta az osztályzatot és aggódott amiatt, hogy mit szólnak a szülei a rossz jegyhez, mivel a tanulmányi átlaga folyamatosan 4,5 fölötti volt. A tanóra végére odáig jutott, hogy elővette zsebkését és közölte padtársával, hogy meg fogja szúrni a tanárnőt.
Később a tanárnő fizikaórát is tartott az osztálynak, a fiú ekkor a tanári asztalhoz ment, mondván, hogy valamit szeretne megmutatni a füzetében. Miután a tanárnő olvasni kezdett, a diák mögé került, és hátba szúrta a pedagógust. Utána kétszer a nyaka és a mellkasa irányába szúrt, amit a nő a karjaival hárított.
Az 51 éves tanárnő életveszélyes állapotba került, légmell és vérmell alakult ki nála, a bal tüdeje összeesett, továbbá több végtagja is megsérült.
A Győri Törvényszék tavaly októberben, első fokon is öt év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a fiút azzal a kitétellel, hogy a büntetés felének letöltése után feltételesen szabadon engedhetik. Kedden az ítélőtábla ezt annyival módosította, hogy csak a büntetés kétharmadának letöltését követően lehet szó szabadon bocsátásról. Az indoklásban többek közt azt emelték ki, hogy a diák szándéka egyértelműen az élet kioltására irányult.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06