Bűncselekmény

Szexet ajánlott az orvosnak a fogyni vágyó nő, meg is kapta a kért receptet

Vesztegetés miatt indult eljárás egy nyíregyházi háziorvos és egy budapesti nő ellen.

2023.05.11 16:18MTI

Vesztegetés, illetve vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt indult eljárás egy budapesti nő és egy nyíregyházi háziorvos ellen - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n.

A tájékoztatás szerint a 43 éves nő március 6-án vette fel a kapcsolatot a 48 éves háziorvossal, és felajánlotta neki a szexuális szolgáltatását. Cserébe azt kérte, hogy az orvos vényre írjon fel neki egy fogyását elősegítő gyógyszert, amelyre ő nem jogosult, mivel azt cukorbetegek kezelésére alkalmazzák.

A háziorvos "mint jogtalan előnyt" elfogadta az ajánlatot, és eleget tett a kérésének annak ellenére, hogy a nő nem tartozott az ellátási körzetébe és a kért gyógyszer felírására nem volt jogosult.

A gyógyszert - normatív támogatott formában - e-receptre felírta, azt március 7-én ki is váltották. A nyomozók kutatást tartottak a nő budapesti lakásában, ahol megtalálták és lefoglalták az orvosi vényre kiváltott gyógyszert - olvasható a közleményben.

A rendőrök a nőt és a férfit gyanúsítottként kihallgatták, vallomást egyikük sem tett - ismertette a rendőrség, azt is jelezve, hogy a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés nem történt, a büntetőeljárás alatt mindkét gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.